Miniszterelnökünk azt találta mondani a héten, hogy nem rajtunk múlik az IMF megállapodás. Ő már két hónapja ül a tárgyalóasztalnál és várja az IMF-et. De nem jönnek.
Meg tudom érteni, a szomszédom is hasonló cipőben jár. Először nem akart elmenni dolgozni. Úgy gondolta inkább "unortodox" módon teremti elő a család betevőjére valót. A felesége egyre nagyobb nyomás alá helyezte, hogy térjen észhez. Erre először kuruckodott egy kicsit - még egy kokit is kapott az asszony - de végül beadta a derekát és kijelentette, hogy dolgozni fog! Azóta ül a nappaliban, issza a fröccsöt és várja a munkaadókat. De nem jönnek. Pedig a múlt héten már a kutyát is megkötötte.
Komolyra fordítva, sokan találgatják, hogy miért is halogatjuk ezt az IMF/EU hitelmegállapodást. A leggyakoribb megfejtések kissé leegyszerűsítve:
a) egyrészt kicsit "kuruckodunk", ami jól jön belpolitikailag bizonyos szavazói körökben,
b) nem akarjuk, hogy olyan gazdaságpolitikai lépésekre kényszerítsenek, amikhez nem füllik a fogunk.
De ez tényleg elég ok? Egyrészt ez igen drága játék. A piacról jelenleg 7-8% kamaton finanszírozzuk magunkat. Az IMF hitel kamata kb. 2,5%. A hírek 20Mrd EUR körüli keretről szólnak, azaz ha ezzel váltanánk ki azonos összegű piaci finanszírozást, az éves szinte úgy 300 milliárd megtakarítást jelentene. Csak azzal, hogy aláírnánk a megállapodást, a kockázatok csökkenése miatti kamatcsökkenés sok-sok tízmilliárdot hozna.
Sokak szerint fenti két ok nem elég ekkora pénz kukába hajításához, különösen mert ha nem is közvetlen és direkt módon, de a piac is kikényszeríti a szükséges gazdaságpolitikai lépéseket. Akkor mi lehet még mögötte?
Erre van egy barátomnak egy érdekes elmélete. Ennek megértéséhez egy kicsit visszakanyarodnék az államcsőd fogalmához és a nem túl távoli argentin és friss görög csődeseményhez. A csőd nem azt jelenti, hogy mostantól az állam nem fizeti vissza a kölcsöneit és azok eltöröltetnek. Csak azt, hogy nem tud szerződés szerint teljesíteni és felfüggeszti a visszafizetést. Ilyenkor elkezd alkudozni a hitelezőkkel a feltételek módosításáról. Ebben az alkuban egészen más mondjuk az IMF vagy az EU és más egy egyszerű kötvénytulajdonos pozíciója. Előbbiekkel lehet egyezkedni átütemezésről, kamatmódosításról, de a tartozást valószínűleg teljes összegben vissza kell előbb-utóbb fizetni. Utóbbiaknál már nagyobb a mozgástér. Nézzük csak a friss görög példát: A kötvénytulajdonosok 100 egység magas kamatozású kötvényét becserélik kicsit kevesebb mint 50 egység kb. 3% kamatú, hosszabb futamidejű új kötvényre. Azaz nőtt a futamidő, csökkent a kamat és eltűnt a tartozás több mint fele. Mindezt a kötvénytulajdonosok jelentős hányada "önkéntesen" vállalta, a többieket belekényszerítették az egyezségbe. Mindez persze az EU hitelét nem érintette, az megmaradt 100%-ban visszafizetendőnek.
Na itt jön a barátom elmélete. Azt mondja, hogy ha Ő miniszterelnökként államcsődre játszana - vagy legalább is nem zárná ki annak esélyét, hogy csődbe megyünk - akkor erősen vonakodna lecserélni az államkötvényeit IMF/EU hitelre. Még akkor is, ha rövid távon ez sokba kerül.
Szerintem tovább gondolva az ötlete több ponton sántít, de összeesküvés-elméletnek azért megteszi...
Ennek az adósságosdinak is két oldala van, de hajlamosak vagyunk csak az egyikről szemlélni:
VálaszTörlésKinek van nagyobb vesztenivalója? Aki a tőkéjét és a kamatait is elbukhatja, vagy annak aki tartozik?
Nos nyilván ennél jóval összetettebb a történet, hiszen komoly következményei lehetnek egy default-nak, azért nézzük meg a fenti görög esetet, hogy mitől és miként tudnak megszabadulni (tőke és kamat??). Valahol emlékeztet egyes afrikai országok adósságspiráljára, amiből évtizedek alatt sem tudnak/tudtak kitörni.
Az hogy mibe kerül a múltbeli túlfogyasztás finanszírozása (azt költötte el az állam és a lakosság, amit csak vélelmezett, hogy meg fog keresni) csak látszólag egyszerű képlet: IMF 2,5 %, piac 7-8 %. Sajna a cca 5 % abszolút érték mellett jelentősen csökken a gazdaságpolitika szabadságfoka.
Az IMF beavatkozásokra van jó példa és rossz példa is (Törökország, Írország), de nem a jó szamaritánusról van szó. Érdekből cselekszik, érdekeit pedig a kamatéhség, illetve áttételesen a profitéhség indukálja.
Hogy meglépi-e a fenti "összeesküvés-elméletet" a kormány. Nem valószínű, hiszen aki eddig a csőd intézménye felé fordult, nem élte túl a politikai ciklust, általában rövid időn belül bukott.
Egyébként a csőd mint olyan erősen negatív tartalmú sőt sokkoló fogalom a médiumok szájából, holott személy szerint én látok benne valamiféle lehetőséget az adós számára.