2012. március 25., vasárnap

A devizahitelezés felfutásának okai és felelősei

Az Országgyűlés elfogadott egy jelentést, ami a fenti kérdést vizsgálta. A jelentés megállapította, hogy gyakorlatilag mindenki felelős - a most hatalmon lévőkön kívül - és persze okos javaslatokat is tesz, de menjünk sorjában.
A jelentés szerint felelősek a (baloldali) kormányok, a PSZÁF, a jegybank, a bankok és a hitelfelvevők is. Mindezen nehéz lenne vitatkozni, inkább csak a felelősség mértékén és formáján időznék el egy kicsit. 
Nézzük fordított sorrendben. 
A hitelfelvevők valóban felelősek, de nem abban, hogy devizában vettek fel hitelt. Sokan túlzottan eladósodtak - és a közhiedelemmel ellentétben senkinek sem tartottak fegyvert a fejéhez, hogy hitelt vegyen fel - nem mérték fel jól a lehetőségeiket és a kockázatokat, de ezért az elmúlt években komoly árat is fizettek. Hogy devizahitelt vettek fel az önmagában nem volt hiba - legalább is nem az Ő hibájuk. Egy vicces mondást idéznék: "Egyél tehénszart! Tízmilliárdnyi légy nem tévedhet!" Az nagyon cinikus magyarázatnak tűnik, hogy idehaza mindenki hülye, köztük a pénzügyekben jártas emberek is (ők is devizában adósodatk el), vagy hogy mindenkit sikeresen megvezettek a csúnya, gonosz bankok. Egyszerűbb és logikusabb, hogy abban a helyzetben devizahitelt felvenni volt a racionális és jó döntés. Nem véletlen, hogy ilyen mértékben csak nálunk futott fel a devizahitel, a cseheknél vagy a lengyeleknél ez nem probléma. Pedig ugyanazok a bankok vannak jelen a piacon mint nálunk. Csak nálunk csúnya, gonoszok? Az más kérdés, hogy ki tehet arról, hogy sokan még mindig nem értik a devizahitelek működését? Az is elgondolkodtató egy kicsit, hogy ma a nem teljesítő ( értsd: nem tudják fizetni) forint és a deviza lakáscélú hitelek aránya közel azonos. Ez alapján felmerül a gyanú, hogy nem az a legnagyobb probléma az emberek szempontjából, hogy a hitelüket devizában vették fel, hanem hogy elvesztették az állásukat, csökkent a bérük, stb...
A bankok felelőssége is vitathatatlan. Rosszul mérték fel a kockázatokat, sokaknak adtak hitelt akinek nem lett volna szabad, nem akadályozták meg, sőt üzleti gyakorlatukkal hozzásegítették az embereket, hogy rossz pénzügyi döntést hozzanak. De ezért ők is súlyos árat fizetnek. Persze itt is vannak kivételek, de általánosságban nem gondolom, hogy félretájékoztatták volna az ügyfeleket, szándékosan olyan hitelt adtak volna nekik, ami az ügyfeleiknek nem volt előnyös. Akkor a devizahitel választása volt racionális döntés, arról pedig nem tehet a bank, ha az ügyfél nem érti a tájékoztatást. Ha Magyarországon az lenne a jogosítványhoz jutás feltétele, hogy az autókereskedő felolvassa a kreszkönyvet a vevőnek és aláíratja vele, hogy megértette, még nem Ő lenne a felelős a több balesetért.
A jegybankot már kevésbé tartom felelősnek. Ez ugyanis nem a jegybank dolga. És ennek megfelelően eszköze sincs. Időnként felemelte a hangját, hogy a -főleg rendszerszintű - kockázatokra felhívja a figyelmet, de a kutya se figyelt rá. Nem volt túl népszerű azon véleménye, hogy korlátozzák a hiteleket, mikor úgy tűnt ez mindenkinek jó. Az emberek ezt igényelték, a száguldó hitelezés pörgette a gazdaságot, az építőipart, a foglalkoztatás növekedését, a bankok jövedelmezőségét és hajlandóságát, hogy a vállalatokat és az önkormányzatokat is lazábban finanszírozzák, nőttek az adóbevételek, stb...
Kicsit "ludasabb" a PSZÁF. Tett ugyan lépéseket, de ezeket sokszor késve, a hitelközvetítők káros elburjánzását én például egyértelműen a számlájára írnám. De a problémát itt el is kezdeném átterelni egy másik síkra. Egy olyan országban, ahol egy ilyen szervezet csak látszólag független, ekkora politikai ellenszélben racionálisan nem várható el, hogy betölti a funkcióját. Ezen azt értem, hogy mivel népszerűtlen lett volna korlátozni a devizahitelezést, ez ügyben a PSZÁF sem igyekezett nagyon.
A 2002-2008 közötti kormányok felelőssége egyértelmű, de én kicsit bővíteném is a kört. A támogatott hitelek azelőtti rendszere költségvetési szempontból fenntarthatatlan volt, de ezeket nem megszüntetni, hanem átalakítani kellett volna. Az, hogy a devizahiteleknek Magyarországon nem volt alternatívája (a horror magas forintkamatok miatt)  nem a bankok vagy az emberek hibája, hanem a mindenkori kormányoké, nem csak 2002-től. Csehországban azért nem volt igény devizahitelre, mert a koronában mért kamatok alig haladták meg az eurokamatokat. Hogy a hitelek "túlfutottak", arról szintén nem az egyének vagy a bankok tehettek, hanem a kormányzat. Ezeket - ahogy más országokban meg is történt - lehet törvényi eszközökkel korlátozni. Senki nem vállalta fel ezt az akkor politikailag népszerűtlen dolgot. (Ha mondjuk túl sok könyvtárost képzünk, nem a jelentkező hallgatók, vagy az iskolák a felelősek. A kormány dolga csökkenteni a képzési helyek számát). Bár a pénzügyek '90 óta egyre jobban átszövik az életünket, de a mai napig sincs iskolarendszerbe épített általános pénzügyi ismereteket célzó oktatás. Nem csoda, hogy az emberek képtelenek felmérni pénzügyi döntéseik következményét. Ez megint csak a mindenkori kormányok felelőssége. Az elkészült jelentés talán egyetlen hasznos és előremutató javaslata, hogy ezt teremtsék meg.
És bár elegáns a politikai ellenfelekre kenni mindent, de még egyszer hangsúlyoznám, hogy fentiek nem csak a 2002-2008 közötti kormányok felelőssége - bár természetesen az Övék nagyobb - hanem a mindenkori politikai elité. Az akkori ellenzék nagyon hatékonyan tudott fellépni a Neki nem tetsző dolgok ellen, akár a népszavazásig is elmenve. De 2008 nyaráig nem emlékszem egy parlamenti felszólalásra sem, amiben korlátozni szerették volna a lakosság devizahitel felvételét. Meg az sem rémlik, hogy a Fideszes vezetésű városok - pl. Esztergom, Hódmezővásárhely, Debrecen - figyelembe véve városukra leselkedő és a rendszerszintű kockázatokat, frank helyet inkább forintban bocsátottak ki kötvényt.
Az én véleményem összefoglalva, hogy a gazdasági élet szereplői - bankok, vállalkozások, magánszemélyek - ugyan felelősek a devizahitelezésért, de ennek bőven meg is fizették az árát. Felelősek az adott időszak kormányai is és jogosan ők legalább politikai értelemben megbűnhődtek.
De a fő felelős szerintem '90-től mindmáig a teljes politikai elit, ami úgy tűnik nem csak hogy nem kíván felelősséget vállalni, de nem is tanul a hibáiból. Ennek pedig megint csak mi fogjuk meginni a levét.
Itt igazolásként rögtön ki is térnék a bizottság egyik okos javaslatára, miszerint "a kormány vizsgálja meg a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának lehetőségét". Ez politikailag nyilván nagyon népszerű. Csak épp marhaság. Hoztunk egy döntést. Néhányan úgy döntöttek, hogy vállalva a magasabb kamatokat forinthitelt veszek fel. A többség az olcsóbb devizahitelt választotta, az alacsonyabb kamatokért és törlesztőrészletekért cserébe vállalva az ezzel járó kockázatot. Most, hogy a kockázat realizálódott, vissza kellene Nekik csinálni?! Ez nem tűnik fairnek a forinthitelesekkel szemben, a szerződéses partnerükkel szemben és a pénzügyi felelősségünket sem növelné. De ha ez megtörténhet, akkor már ne álljunk meg félúton! 2008-ban ahelyett, hogy szerény 6-8%-os kamatú bankbetétbe fektettem volna, a magasabb hozam reményében - vállalva a kockázatot -  7300 forintért OTP részvényeket vettem. Ma 4000 forint az árfolyama. Javasolnám, hogy a vásárlási áron váltsák vissza nekem! A veszteséget pedig lenyelhetné a bank, hiszen Ők hibásak az árfolyamcsökkentés miatt! Ha jól dolgoztak volna, nőtt volna az árfolyam! Ha ezt megvalósítjuk, további ötleteim is vannak! Lehet, hogy politikai pályára kellene lépnem...

2012. március 19., hétfő

Arany - az eladható befektetés... és hír

Nem szívesen okozok csalódást, de nem fogok befektetési tanácsokat adni. Nem azért, mert ehhez nem érzem magam kellően felkészültnek (egyébként tényleg nem) és nem is azért, mert nem hiszek a Guruk mindenható tanácsaiban. Egyszerűen nem ez a blogom célja. Visszatérve a "Gurukra", ahogy én látom, egy Warren Buffettet az különböztet meg egy gyengécske befektetési tanácsadótól, hogy előbbi mondjuk 55%-ban találja el, hogy egy eszköz jó befektetés lesz-e, míg utóbbi csak 45%-ban. Legalább is ami a kinyilatkoztatást illeti. Ez nem olyan nagy különbség, hogy egy nagy nevű tanácsadó véleményére azonnal befektessünk. Hát még az enyémre...
Unalomig ismertek az érvek pro és kontra az arany jövőbeli árfolyammozgására vonatkozóan. Nagyon sok olyan van köztük - szintén pro és kontra -  amikkel nehéz vitatkozni. De nem is erről akarok írni. Ami miatt elővettem a témát, hogy nem csak az arany lett divatos és eladható befektetés, hanem minden az arannyal kapcsolatos apró hírt úgy tálalnak a portálok, mintha valami egetverő szenzáció lenne.
A minap azt olvastam egy főcímben, hogy micsoda "rossz hír az aranynak: india még nagyobb adót vet ki rá". Nosza elolvastam, Indiában igen nagy a privát aranykereslet, ez valóban hat némiképp az árra, hátha valami fontosat tudok meg! A hír egyszerű, India emeli az arany behozatali vámját, ami csökkenően hat majd a keresletre - ez logikus - ez pedig az arany árára. Nos aki csak ennyire gondolja végig, rögtön rohan megszabadulni az arany befektetéseitől és ha elég sokan teszik, a jóslat rögvest önbeteljesítővé válik...
De h kicsit jobban végiggondolom, annyira már nem is tűnik riasztónak a dolog. Indiában 2%-ról 4%-ra növelik az importvámot! Bár ez dupla vámot jelet - ami gondolom jól jön a költségvetésnek, valójában csak 2%-os költségnövekedést jelent. Ha az elmúlt 4-5 évben duplájára emelkedő aranyár nem riasztotta vissza az indiaiakat az aranyvásárlástól, meg merem kockáztatni, hogy ennek a drasztikus adóemelésnek sem lesz akkora hatása. Viszont kíváncsian várom az "ellenhírt"! El tudnám képzelni például a következőt: Afrika egyik legnagyobb aranybányájában múlt kedden egyszerre három csákány is eltört, ami jelentős kiesést okozott a termelésben. Ez a kínálati kiesés rövid távon az arany árának emelkedését idézheti elő...
Nem mernék jóslatokba bocsátkozni az arany jövőbeli árfolyammozgását illetően. Arra viszont mernék fogadni, hogy nem az indiai importvámon, vagy egy bányaomláson fog múlni. Hacsak nem valami ilyen hír  lesz egy pánikszerű vétel/eladás kiindulópontja.

2012. március 12., hétfő

Magyar Állam - az új tőzsdeguru

Szeretem olvasni a Napi Gazdaságot online, sok érdekes és jó cikk található az oldalon. Meg persze néha nagy  marhaságok is. Ma azt a főcímet olvastam, hogy "milliárdokat tőzsdézett össze a magyar állam". A cím azt sugallja, hogy zseniális államunk ezt is milyen jól csinálja és rengeteg pénzt keresett. Rögtön eszünkbe juthat, hogy ezt szembeállítsuk a csúnya magánnyugdíj-pénztárakkal, akik meg - a hülyék - csak eltőzsdézni tudták a pénzünket. De mi is történt valójában?
A dolog oda nyúlik vissza, hogy a jóságos állam nemes egyszerűséggel kvázi államosította magánpénztári megtakarításokat. Persze ez így nem pontos, hiszen a visszalépők önkéntesen léptek át az állami pillérbe. Az ilyen önkénteseket mifelénk "kubai önkénteseknek" hívják, de nem térek el a tárgytól. Államunk birtokába így csekély készpénz mellett nagy mennyiségű értékpapír, közte sok-sok magyar részvény került. Ezt szép lassan értékesíti, ahogy a cikkben is írják, folyamatosan "csepegteti". Szóval a meglévő részvényállományát nem  "tőzsdézte", hanem tőlünk kapta. És a rajta az idei évben keletkezett árfolyamnyereség hozta a milliárdokat, amiről az állam nem sokat tehet, ahogy persze arról sem tehetett amikor a tőzsde esett és a részvényvagyonán milliárdokat bukott. Még mielőtt azért egyet odaszúrok hadd védjem meg az Államot a cikk kapcsán. Nem tehet róla, hogy a napi online félrevezető címmel közölt cikket arról a tényről, hogy az Állam kezében lévő részvény portfólió értéke az utóbbi időben nőtt.
És a beígért döfés: Mikor azt mondtam, hogy az állam a részvényeit nem "tőzsdézte", az kicsit pontatlan volt. Tőzsdézett is ugyanis. Vételi ajánlatot tett a Rába részvényekre - ami marginális tétel - valamint vett egy hatalmas 21,2%-os Mol portfóliót szerény 1,88Mrd Eur áron . Utóbbit 23 ezer forintért (plusz az apró). A Mol mai záróára kicsit 19 ezer forint felett alakult. Ez ugye a tavaly májusi vásárlástól  több mint 20%, azaz 100Mrd forint feletti bukó. Persze a Mol pakett visszavásárlásának célja nem tőzsdei árfolyamnyereség elérése volt. De ha konkrétan arról vetünk számot, hogy mennyit is "tőzsdézett" össze az Állam, akkor bizony ez a kicsit több mint 100Mrd forint mínusz kell, hogy beugorjon.

2012. március 11., vasárnap

IMF, csőd - összeesküvéselméletek

Miniszterelnökünk azt találta mondani a héten, hogy nem rajtunk múlik az IMF megállapodás. Ő már két hónapja ül a tárgyalóasztalnál és várja az IMF-et. De nem jönnek.
Meg tudom érteni, a szomszédom is hasonló cipőben jár. Először nem akart elmenni dolgozni. Úgy gondolta inkább "unortodox" módon teremti elő a család betevőjére valót. A felesége egyre nagyobb nyomás alá helyezte, hogy térjen észhez. Erre először kuruckodott egy kicsit - még egy kokit is kapott az asszony - de végül beadta a derekát és kijelentette, hogy dolgozni fog! Azóta ül a nappaliban, issza a fröccsöt és várja a munkaadókat. De nem jönnek. Pedig a múlt héten már a kutyát is megkötötte.
Komolyra fordítva, sokan találgatják, hogy miért is halogatjuk ezt az IMF/EU hitelmegállapodást. A leggyakoribb megfejtések kissé leegyszerűsítve:
a) egyrészt kicsit "kuruckodunk", ami jól jön belpolitikailag bizonyos szavazói körökben,
b) nem akarjuk, hogy olyan gazdaságpolitikai lépésekre kényszerítsenek, amikhez nem füllik a fogunk.
De ez tényleg elég ok? Egyrészt ez igen drága játék. A piacról jelenleg 7-8% kamaton finanszírozzuk magunkat. Az IMF hitel kamata kb. 2,5%. A hírek 20Mrd EUR körüli keretről szólnak, azaz ha ezzel váltanánk ki azonos összegű piaci finanszírozást, az éves szinte úgy 300 milliárd megtakarítást jelentene. Csak azzal, hogy aláírnánk a megállapodást, a kockázatok csökkenése miatti kamatcsökkenés sok-sok tízmilliárdot hozna.
Sokak szerint fenti két ok nem elég ekkora pénz kukába hajításához, különösen mert ha nem is közvetlen és direkt módon, de a piac is kikényszeríti a szükséges gazdaságpolitikai lépéseket. Akkor mi lehet még mögötte?
Erre van egy barátomnak egy érdekes elmélete. Ennek megértéséhez egy kicsit visszakanyarodnék az államcsőd fogalmához és a nem túl távoli argentin és friss görög csődeseményhez. A csőd nem azt jelenti, hogy mostantól az állam nem fizeti vissza a kölcsöneit és azok eltöröltetnek. Csak azt, hogy nem tud szerződés szerint teljesíteni és felfüggeszti a visszafizetést. Ilyenkor elkezd alkudozni a hitelezőkkel a feltételek módosításáról. Ebben az alkuban egészen más mondjuk az IMF vagy az EU és más egy egyszerű kötvénytulajdonos pozíciója. Előbbiekkel lehet egyezkedni átütemezésről, kamatmódosításról, de a tartozást valószínűleg teljes összegben vissza kell előbb-utóbb fizetni. Utóbbiaknál már nagyobb a mozgástér. Nézzük csak a friss görög példát: A kötvénytulajdonosok 100 egység magas kamatozású kötvényét becserélik kicsit kevesebb mint 50 egység kb. 3% kamatú, hosszabb futamidejű új kötvényre. Azaz nőtt a futamidő, csökkent a kamat és eltűnt a tartozás több mint fele. Mindezt a kötvénytulajdonosok jelentős hányada "önkéntesen" vállalta, a többieket belekényszerítették az egyezségbe. Mindez persze az EU hitelét nem érintette, az megmaradt 100%-ban visszafizetendőnek.
Na itt jön a barátom elmélete. Azt mondja, hogy ha Ő miniszterelnökként államcsődre játszana - vagy legalább is nem zárná ki annak esélyét, hogy csődbe megyünk - akkor erősen vonakodna lecserélni az államkötvényeit IMF/EU hitelre. Még akkor is, ha rövid távon ez sokba kerül.
Szerintem tovább gondolva az ötlete több ponton sántít, de összeesküvés-elméletnek azért megteszi...

2012. március 9., péntek

Bankok és egyoldalú szerződésmódosítás

Fenti témát a lakossági jelzáloghitelekre (és ezen belül is a kamatváltoztatásokra)  hegyezném ki, mert itt a legélesebb a kérdés és személyesen is sokakat érint.
Született egy törvény tavaly év végén ami ezt a sok indulatot kavaró kérdést szabályozza "az átlátható árazás biztosítása érdekében". Április 1.-től életbe is lép, de nem tiltja a bankok egyoldalú szerződésmódosítását, csak korlátozza és szabályozza! Miért?! Van olyan elvetemült ember, aki szerint ez fair dolog?! Hát  van. Itt vagyok például én. Sőt, nem csak fair, de szükséges is. De mielőtt kifejteném, tennék némi pontosítást.
Nem azt állítom, hogy minden egyoldalú módosítás rendben van. Az indokolatlan módosításokat meg kell tiltani és teljesen transzparenssé kell tenni, hogy milyen okból és pontosan milyen mértékben módosíthat egyoldalúan egy bank. De az indokolt módosításokat bármilyen sajnálatos is, nem lehet kizárni, mert az a hosszú lejáratú hitelezés végét, de legalábbis extrém módon történő megdrágulását jelentené. Szóval tiltani nem lehet, de azt igazából én sem értem, hogy a jelzáloghitelek 2000 környéki tömegessé válásához képest miért kellett 12 év ahhoz, hogy ezt megfelelően leszabályozzák?
Hogy a "milyen esetben indokolt?" kérdésre válaszoljak, újra visszatérnék ahhoz, hogyan is működik leegyszerűsítve a banki hitelezési tevékenység. A bank általánosságban nem a saját pénzét kockáztatja. A betéteseknek kamatot ad amiért rövidebb-hosszabb időre lemondanak a pénzükről, majd az így gyűjtött forrásokat kölcsönadja a hiteligénylőknek. A betéti kamatokra (forrásköltség) rászámolja az adott ügyletre eső működési, tranzakciós, kockázati, stb... költségeit, plusz az elvárt profitját és az így kapott "marzzsal" megfejelve állapítja meg a hitelei kamatát.
Mi ezzel a gond? Tegyük fel, hogy a betétesek átlag 10%-on hagyják a bankban a pénzüket, a bank marzsa a lakáshiteleknél 5%, egyszerűen adódik, hogy 15% a fix és kőbe vésett hitelkamat. Mi indokolhatja a változást? Sajnos míg a hitelesek 10-20 vagy még több évre szeretnek felvenni hiteleket, a betétesek többnyire csak néhány hónapra helyezik el a megtakarításaikat, így nem lehet előre látni, hogy a hitel teljes futamideje alatt milyen kamaton tudja a bank finanszírozni a hosszú távra kiadott hitelt. Az évek során a forrásköltségek (betéti kamatok) jelentős változása irreálissá változtathatná a kőbe vésett fix hitelkamatot.  Egy bank ilyen kockázatot nem vállalhat fel, így vagy nem lenne aki hitelt ad, vagy a lehetséges kamat emelkedések kockázatát is be kellene építsék az áraikba és fenti 10%-os betéti kamatok mellett 15 helyett mondjuk 20% lenne a hitelkamat. Létezik emellett egy vicces harmadik megoldást is: Ha mindenki, aki adott futamidőre - mondjuk 20 évre - szeretne hitelt, hoz magával valakit, aki hajlandó húz évre fix kamatra és felbonthatatlan módon elhelyezni azonos összegű megtakarítást... Egyik sem hangzik túl jól.
Nem csak hogy szükséges tehát lehetővé tenni a kamatok indokolt esetben történő változtatását, de így egyenlőek a feltételek. Ne felejtsük el, hogy Nekünk ügyfeleknek is van lehetőségük egyoldalúan szerződést módosítani. Ha a bankok hajlandóak is lennének fix és változtathatatlan feltételekkel hitelezni, akkor lenne egyenlő feltételű a szerződés, ha mi ügyfelek sem módosíthatnánk azt egyoldalúan. Mit jelentene ez? Például, hogy mivel a bank extrém ( a mi szerződésszegő magatartásunkkal összefüggő) esetek kivételével nem mondhatja fel a szerződést, azaz nem mondhatja, hogy előbb, vagy más ütemezésben fizessük azt vissza, Nekünk sem lenne lehetőségünk elő- vagy végtörleszteni. Maga a végtörlesztés lehetősége pedig ügyfelek kontra bankrendszer viszonylatban a fix kamatok ügyfél általi egyoldalú csökkentését is jelentik! Mert ha mondjuk három éve a fenti 10% betétek -15% hitelek időszakában vettem fel hitelt, de ma 5% betéti kamatok mellett a bankok 10%-on kínálnak a bankok új hiteleket, mit teszek? Kiváltom a régi drága hitelemet egy új 10%-osra, azaz gyakorlatilag egyoldalúan kamatot csökkentettem a bankrendszerrel szemben. Ha ez fair a csökkenő kamatkörnyezetben, márpedig szerintem fair, akkor a bankok (indokolt mértékű) kamatemelése is fair kell legyen emelkedő kamatok mellett.
Ha csak a kamatok mértékére hegyezem ki a problémát, akkor a megoldás egyébként pofon egyszerű. Vannak úgynevezett referencia kamatok - például jegybanki alapkamat, állampapír hozamok, stb... - amik szoros összefüggésben vannak a bankok forrásköltségeivel. Fix és tetszőlegesen módosítható kamatozású hitelek helyett egyszerűen csak olyat szabadjon szerződni, ami valamely referencia kamat plusz konkrét marzs kamatozású - például jegybanki alapkamat + 5%. Így a kamat kedvező és kedvezőtlen irányba is transzparens és fair módon változhat csak.
Az áprilistól életbe lépő törvény végre ezt kötelezővé is teszi. Nagy segítség lesz abban, hogy egyrészről megakadályozza az indokolatlan egyoldalú lépéseket, másrészről pedig, hogy elfogadtassa az ügyfelekkel az indokolt - de számukra kedvezőtlen -változások "fair" voltát.

2012. március 4., vasárnap

IMF hitel és államadósság

Ha én vagyok az egyetlen, aki félrevezetőnek - vagy nevezzük inkább félreérthetőnek - tartja a kormányzati kommunikációt IMF hitel ügyben akkor elnézést. Nekem úgy tűnt, hogy a kommunikáció azt sugallja, hogy a Bajnai kormány alatt felvett nagy összegű IMF hitel eladósította az országot (növelte az államadósságot) és a jelenlegi kormány azért (is) küzd oly derekasan egy újabb hitelkeret ellen, hogy az adósság ne növekedjen tovább. Mivel a mostani esetleges hitelkeret - de nevezhetjük védőhálónak is - kapcsán napról-napra változik a  kommunikáció, így inkább általánosságban írnék arról, hogy egy IMF-től felveendő, az államadósságot finanszírozni hivatott hitel önmagában mennyivel járul hozzá az adósság növekedéséhez.
Röviden semmivel. De hadd magyarázzam el ezt is egy rendhagyó köznapi példán keresztül:
Legyen Magyarország helyett a vizsgált "szervezet" a Kovács család. Kovácsék havi összes jövedelme ("GDP"-je) 2012-ben 500eFt, azaz éves 6 millió. Van 4,8 millió tartozásuk ("államadósság"), ezt még később részletezzük. A normál kiadásuk 5,95 millió + a tartozásaik után fizetett kamatok, évi 350eFt, összesen 6,3 mFt. Ez alapján Kovácsék költségvetéséről elmondható, hogy a GDP arányos államadósságuk (4,8mió/6mió) 80% és bár a költségvetésük elsődleges egyenlege (6mió bevétel -5,95mió kiadás) pozitív, de a GDP arányos hiányuk ((6,3-6)/6) sajnos így is 5%. A gyakorlatban Kovácsék adóssága idén is növekszik 300eFt-tal. De hogy jön ide az IMF? Mindjárt oda érünk.
Kovácsék adósságát valakinek finanszírozni kell. Ezt Ők jellemzően két forrásból oldják meg. Részben különböző ismerős magánszemélyektől kapnak kölcsön rövidebb-hosszabb időre, akik ezért normál kamatot számítanak fel, de ez a kamat érzékenyen változhat annak függvényében, hogy mennyiben hisznek Kovácsék jövőbeni kölcsön-visszafizetési képességében. Ha az egyik kölcsönnnek lejár a  határideje, kérnek mástól, amiből az előzőt rendezik, valamint persze a "hiány" miatt mindig kicsit növelni is kell az összes kölcsönt. (Így nő lassacskán az államadósság, ami GDP arányosan ettől még nem biztos, hogy nő, hiszen Kovácsék jövedelme is általában évente gyarapszik.) Nevezzük a kölcsönadókat mondjuk "állampapír vásárlóknak", a tőlük felvett hitelt pedig "piacról történő finanszírozásnak". Ezen kívül Kovácsnak van egy gazdag anyósa (IMF néni), aki szintén ad Neki kölcsön ha kell, ráadásul minimális kamatra. De Kovács nem szeret Tőle kérni, mert IMF néni csak úgy ad kölcsön, ha belepofázhat abba, hogy mire költsék a konyhapénzt!
Sajnos azonban vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet a nénit kikerülni. Néha elterjed a hír, hogy Kovácsék anyagi helyzete rosszabb mint eddig hitték és olyan magas kamaton tudja csak a piacról finanszírozni az adósságát, ami rémisztő módon megemelné a hiányt. 2009-ben például, miután bejött a válság, és az ismerősök azt a pletykát hallották, hogy Kovács elveszti az állását és így a család nem fogja tudni visszaadni a kölcsönkért pénzeket, még magas kamatra sem adtak Kovácséknak új hitelt a lejárók helyett. Ekkor Kovács egy nagyobb kölcsönt kért IMF nénitől, és ebből rendezgette a lejáró állampapír adósságát. Itt fontos megjegyezni, hogy attól, hogy egy nagy kölcsönt kapott IMF nénitől, még nem nőtt a Kovács család adóssága. Csak a strukturája változott (Több IMF, kevesebb állampapír). Az adósság attól nő, mert a család költségvetésében hiány van.
Epilógus: Kovácsnak hatalmas szerencséje, hogy a felesége és a gyerekei akik megválasztották a konyhapénz kezelőjének, nem értenek az államháztartáshoz. Simán benyelik, hogy minden IMF nénitől felvett hitel növeli az adósságukat, ezért inkább az állampapír-vásárlóktól kér kölcsönt. Pedig csak azzal százezreket spórolna a család, hogy nagyobb arányban támaszkodna IMF nénire és így alacsonyabb kamatokat fizetne a hitelei után. Ekkor persze le kellene nyelni a nénivel járó kellemetlenségeket is...
Hát, valami hasonló módon működik a mi kis országunk finanszírozása is... 

2012. március 2., péntek

Akkor kezdjük a végtörlesztéssel...

A végtörlesztés hajrájában beszélgettem egy közgazdász barátommal, aki azt találta mondani, hogy "azért ez a 180-as végtörlesztés még mindig jó biznisz a bankoknak, hiszen ezeket a hiteleket 150-160 körüli árfolyamon adták ki". Tudtam, hogy ezt sokan így gondolják, de hogy egy közgazdásznak is el kell magyaráznom hogy téved, az megdöbbentett. Szóval nézzük meg hogy is van ez, mondjuk az én példámon:
2003-ban szükségem volt cirka 8 millió hitelre. Az akkori helyzetben két lehetőség volt. Felveszek kb. 15%-os kamatra8 millió forint hitelt - és fizetek kezdetnek kb. 90eFt havi  törlesztőt, vagy inkább az akkori kb. 160Ft/CHF árfolyamon 8 milló forintnak megfelelő 50ezer CHF hitelt  6% kamatra . Ez utóbbit havi 56 ezer Ft törlesztővel. Mindkét esetben 8 milliót kapnék és törlesztenem is forintban kell, de utóbbi esetben 350 CHF-et, ami történetesen forintban 56ezret jelentett. (Utóbbit választottam) De mitől a nagy különbség?
A bank egyszerűen működik. Relatíve kevés saját tőkével rendelkezik, a közhiedelemmel ellentétben ne a saját pénzét helyezi ki. Ehelyett megtakarításokat gyűjt, amiket kihelyez a hiteligénylőknek. 2003-ban a forintbetétesek mondjuk (nem emlékszem pontosan, de nem is ez a lényeg) átlag 9%-on voltak hajlandóak a bankban hagyni a pénzüket. Ehhez a bank hozzáadta a költségeit, elvárt profitját, stb... és az így kalkulált felárral 15%-on kihelyezte mondjuk lakáshitelként. Ez egyszerű üzlet, az árfolyam nem játszik szerepet.
Vagy külföldről kapott kölcsön CHF-t, amihez nagyon alacsony kamaton jutott hozzá, így az előbb említett felárral együtt is 6%-os devizahitelt kínálhatott. A kölcsön kapott deviza forrást, "deviza alapú hitelként" adta, ami annyit tesz, hogy abban a devizanemben adta tovább nekem, ahogy kapta -svájci frankban-  de mivel Nekem forintra volt szükségem, a folyósításkor azonnal átváltotta. Így ahogy a forinthitelnél, azonos devizanemben keletkezett tartozása és követelése is. Tartozott a külföldi "betétesének" 50ezer CHF-el, ahogy én is Neki ugyanennyivel. Ebből következik, hogy amikor 160-ról 140-re erősödött a forint, a bankot nem érte veszteség. A tartozása és a követelése is 50 ezer frank maradt (most tekintsünk el az időközbeni törlesztésektől) csak ez forintban 7 millióra csökkent. Sőt, tulajdonképpen jól járt, mert kevésbé kellett tartania tőle, hogy az árfolyamváltozás miatt csökkenő részletemet nem fogom tudni fizetni. Hasonló logikával, mikor 240 forintra drágult egy frank, a bank nem nyert ezen. A tartozása forintban ugyanannyival nőtt, mint a követelése. Sőt ennek nem csak azért nem örült, mert egyre többen kezdték masszívan utálni, hanem mert az árfolyammal együtt nőtt a rosszul teljesítő hiteleinek az aránya és az ebből eredő nem várt vesztesége. Árfolyamkockázatom viszont csak nekem volt. Ez volt az ára, hogy 15% helyett 6% kamatra kaptam hitelt. Semmi sincs ugyanis ingyen.
A bank - egyebek mellett - a fent leírt betétgyűjtésből-hitelkihelyezés bizniszből él, nem spekulál árfolyamváltozásra. Leegyszerűsítve mikor én fizetek Neki egy 350 frankos részletet, akkor azonnal visszafizeti azt a 350 frankot annak, akitől kölcsönkapta, így tartva egyensúlyban a mérlegét. Ez persze ennél kicsit bonyolultabb, de a lényeget tekintve így működik. Így mikor én 180 forintos "rögzített árfolyamon" visszafizettem az 50ezer frank devizahitelemet, akkor azt a banknak "ki kellett pótolnia" 240 forintra - ennyi volt az év elején az árfolyam-  mert annyiért kapott 1 frankot, amit azonmód visszafizetett a fentiek szerint. Ez bizony frankonként  60 forint bukó, mégpedig függetlenül attól, hogy én 2003-ban 160 vagy éppen 260 forintos árfolyamon vettem fel a hitelemet.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy sajnálni kell a bankokat, de hogy vaskosat buktak a végtörlesztésen az nem vitatható. Hogy az ezt lehetővé tevő törvény beilleszthető-e az európai jogrendbe, azon már lehet vitatkozni. Én személy szerint nemmel szavaznék - annak ellenére, hogy a végtörlesztés révén magam is haszonélvezője voltam - de ez már egy másik történet.