A végtörlesztés hajrájában beszélgettem egy közgazdász barátommal, aki azt találta mondani, hogy "azért ez a 180-as végtörlesztés még mindig jó biznisz a bankoknak, hiszen ezeket a hiteleket 150-160 körüli árfolyamon adták ki". Tudtam, hogy ezt sokan így gondolják, de hogy egy közgazdásznak is el kell magyaráznom hogy téved, az megdöbbentett. Szóval nézzük meg hogy is van ez, mondjuk az én példámon:
2003-ban szükségem volt cirka 8 millió hitelre. Az akkori helyzetben két lehetőség volt. Felveszek kb. 15%-os kamatra8 millió forint hitelt - és fizetek kezdetnek kb. 90eFt havi törlesztőt, vagy inkább az akkori kb. 160Ft/CHF árfolyamon 8 milló forintnak megfelelő 50ezer CHF hitelt 6% kamatra . Ez utóbbit havi 56 ezer Ft törlesztővel. Mindkét esetben 8 milliót kapnék és törlesztenem is forintban kell, de utóbbi esetben 350 CHF-et, ami történetesen forintban 56ezret jelentett. (Utóbbit választottam) De mitől a nagy különbség?
A bank egyszerűen működik. Relatíve kevés saját tőkével rendelkezik, a közhiedelemmel ellentétben ne a saját pénzét helyezi ki. Ehelyett megtakarításokat gyűjt, amiket kihelyez a hiteligénylőknek. 2003-ban a forintbetétesek mondjuk (nem emlékszem pontosan, de nem is ez a lényeg) átlag 9%-on voltak hajlandóak a bankban hagyni a pénzüket. Ehhez a bank hozzáadta a költségeit, elvárt profitját, stb... és az így kalkulált felárral 15%-on kihelyezte mondjuk lakáshitelként. Ez egyszerű üzlet, az árfolyam nem játszik szerepet.
Vagy külföldről kapott kölcsön CHF-t, amihez nagyon alacsony kamaton jutott hozzá, így az előbb említett felárral együtt is 6%-os devizahitelt kínálhatott. A kölcsön kapott deviza forrást, "deviza alapú hitelként" adta, ami annyit tesz, hogy abban a devizanemben adta tovább nekem, ahogy kapta -svájci frankban- de mivel Nekem forintra volt szükségem, a folyósításkor azonnal átváltotta. Így ahogy a forinthitelnél, azonos devizanemben keletkezett tartozása és követelése is. Tartozott a külföldi "betétesének" 50ezer CHF-el, ahogy én is Neki ugyanennyivel. Ebből következik, hogy amikor 160-ról 140-re erősödött a forint, a bankot nem érte veszteség. A tartozása és a követelése is 50 ezer frank maradt (most tekintsünk el az időközbeni törlesztésektől) csak ez forintban 7 millióra csökkent. Sőt, tulajdonképpen jól járt, mert kevésbé kellett tartania tőle, hogy az árfolyamváltozás miatt csökkenő részletemet nem fogom tudni fizetni. Hasonló logikával, mikor 240 forintra drágult egy frank, a bank nem nyert ezen. A tartozása forintban ugyanannyival nőtt, mint a követelése. Sőt ennek nem csak azért nem örült, mert egyre többen kezdték masszívan utálni, hanem mert az árfolyammal együtt nőtt a rosszul teljesítő hiteleinek az aránya és az ebből eredő nem várt vesztesége. Árfolyamkockázatom viszont csak nekem volt. Ez volt az ára, hogy 15% helyett 6% kamatra kaptam hitelt. Semmi sincs ugyanis ingyen.
A bank - egyebek mellett - a fent leírt betétgyűjtésből-hitelkihelyezés bizniszből él, nem spekulál árfolyamváltozásra. Leegyszerűsítve mikor én fizetek Neki egy 350 frankos részletet, akkor azonnal visszafizeti azt a 350 frankot annak, akitől kölcsönkapta, így tartva egyensúlyban a mérlegét. Ez persze ennél kicsit bonyolultabb, de a lényeget tekintve így működik. Így mikor én 180 forintos "rögzített árfolyamon" visszafizettem az 50ezer frank devizahitelemet, akkor azt a banknak "ki kellett pótolnia" 240 forintra - ennyi volt az év elején az árfolyam- mert annyiért kapott 1 frankot, amit azonmód visszafizetett a fentiek szerint. Ez bizony frankonként 60 forint bukó, mégpedig függetlenül attól, hogy én 2003-ban 160 vagy éppen 260 forintos árfolyamon vettem fel a hitelemet.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy sajnálni kell a bankokat, de hogy vaskosat buktak a végtörlesztésen az nem vitatható. Hogy az ezt lehetővé tevő törvény beilleszthető-e az európai jogrendbe, azon már lehet vitatkozni. Én személy szerint nemmel szavaznék - annak ellenére, hogy a végtörlesztés révén magam is haszonélvezője voltam - de ez már egy másik történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése